A blog történetének talán legizgalmasabb bejegyzéséhez érkeztünk el. Viki és Andris ugyan kaptak egy kis megérdemelt pihenőidőt a sok-sok k-pop dal között (biztosan rájuk fért), ez azonban nem jelenti azt, hogy vélemény nélkül marad következő fiúcsapatunk, a Block B. A héttagú fiúcsapat öt kiválasztott részletét nem kettő, hanem egyből kilenc ismerősöm tanulmányozta, akik névtelenül írhatták le rövid véleményüket az egyperces részletek alapján. Most egy rövid ismertető után tehát megtudhatjátok az ő első benyomásaikat, de én is egy kis kommentárral illetem majd a véleményáradatot. You know what time it is? It's Block B time!

RÖVID ADATLAP
Csapatnév: Block B
Ügynökség: Seven Seasons
Debütálás: 2011
Tagok: Zico, Taeil, B-Bomb, Jaehyo, U-Kwon, Kyung, P.O

A Block B története, ha lehet, még kalandosabb, mint amiket eddig megismerhettünk, mivel a hét srác nem volt abban a kivételes helyzetben, hogy egy nagy kiadónál kezdhesse meg pályafutását. 2011 februárjában jelentette be Cho PD rapper és producer, hogy létre szeretne hozni egy héttagú hip-hop fiúcsapatot, hogy megalkossa Korea Eminem Projectjét. Az ötlet persze nagy érdeklődést keltett, ám a Block B áprilisban kiadott első dala máris botrányokat hozott: A Freeze! videóját a hatóságok túl szexinek tartották és így a dalt csak 19 év felülieknek adhatták el, s a videót is csak este 10 után vetíthették. A srácok így egy másik dalt promótáltak a különböző zenei műsorokban, júniusban pedig meg is jelent első lemezük New Kids On The Block címmel, majd pedig egy MTV-s valóságshow keretein belül követhették a rajongók a fiúk mindennapjait a B1A4 fiúcsapattal együtt.

2012 elején jött az új zenei anyag, a Welcome To The Block, és a kislemezes Nalina című dal. Két dalt a lemezről azonban ismételten betiltottak, mert nem tartották a kiskorúaknak megfelelőnek. A Block B ráadásul egy újabb botrányba keveredett, egy thaiföldi interjú során tiszteletlenül viselkedtek, ami kiváltotta a thai és koreai közönség haragját. A tagok többször is bocsánatot kértek, a leader Zico pedig a haját is levágatta bocsánatkérése jeléül. Októberben jelent meg a Block B első teljes albuma, a Blockbuster, ahol a dalok jelentős részét már a csapattagok írták. A Nillili Mambo című dal nagyon népszerű lett.

A 2013-as év is izgalmasan indult a Block B háza táján, az együttes ugyanis beperelte addigi ügynökségét és a szerződés érvénytelenítését követelte, mivel a szerződésben leírtak ellenére az ügynökség NEM ADOTT NEKIK FIZETÉST 2012 áprilisa óta. Az együttes tagjai azt is hozzátették, hogy az ügynökség CEO-ja lelépett azzal a kb. 66 ezer dollárral, amit a szülőktől összegyűjtött. Májusban az említett CEO öngyilkosságot követett el. A pert a Stardom Entertainment nyerte, mert a bíróság szerint nem bizonyítható, hogy az ügynökség szándékosan nem fizetett a tagoknak. A Block B ennek ellenére közleményt adott ki, melyben közölték, nem dolgoznak tovább az ügynökségnél.

Augusztus végére találták meg új ügynökségüket, a Seven Seasons-t, októberben pedig jött is az új mini album, a Very Good, s a lemezzel együtt a címadó dal is nagy siker lett az országban. 2014-ben a srácok leforgatták saját valóságshowjukat, a 5 Minutes Before Chaost, majd jött az új album áprilisban, a Jackpot. Bár az album megjelent, az igazi comebacket a Sewol tankkatasztrófa miatt el kellett halasztani (friendly reminder, hogy a katasztrófát anno az EXOnak is figyelembe kellett vennie, lásd Know Your Bands #3). 2014 volt az első önálló koncertjük éve is, de még egy mini-album is kijött ugyanebben az évben: a H.E.R., a címadó dalhoz is készült videóklip.

2015-ben debütált a csapat hivatalosan Japánban, majd márciusban európai turnéra indultak, jártak Párizsban, Varsóban, Helsinkiben és Milánóban. Márciusban Taeil szólóban adott ki dalt, majd megjelent a Block B első subunitjának, a BASTARZ-nek is az első mini-albuma. A BASTARZt B-Bomb, U-Kwon és P.O alkotják, a kislemezes dalukat viszont a Block B vezére, Zico írta nekik. Az év során Zico is több szólódallal jelentkezett, de Kyung is kiadott egy saját dalt. A fiúk 2015-ben többször koncerteztek az Egyesült Államokban is. Idén márciusban pedig újabb lemezzel jelentkeztek, a Blooming Period névre hallgató anyagot a Toy című dalukkal promótálják, júniusban pedig újra Európába látogatnak, Párizsban lépnek fel a KCON keretein belül.

Miért szerethetőek?
A Block B szerintem eléggé kilóg a többi idolcsapat közül és ezt teszi őket igazán szerethetővé. Már az eléggé impresszív lehet, hogy dalaikat saját maguknak írják, így sokkal kevésbé illenek bele az általában elképzelt fiúcsapat-kategóriába. Ráadásul a nagy többség szerint a fiúk messze állnak attól, hogy igazi cuki helyesfiúk legyenek - több interjúban is megkérdezték már tőlük, hogy akar hét csúnya fiú sikereket elérni (személyes megjegyzés, hogy szerintem elég távol állnak attól, hogy csúnyának hívjuk őket, de ez most lényegtelen). Nem is nagyon hegyezték ki arra az imidzsüket, hogy jól nézzenek ki: rettentő bevállalósak, a legfurcsább hajviseleteket és ruhákat is a legtermészetesebb módon hordják. De nemcsak a kinézetükben, a zenéjükben is van valami egyedi: nem a megszokott popdallamok köszönnek vissza az albumokról, rengeteg a hip-hop, a reggaeton, ami bátran kevernek az EDM-mel, pop és rockelemekkel. Kicsit ez eklektikusnak is tűnhetne, de Zicoék általában megtalálják az egyensúlyt.

Nem szabad arról sem elfeledkezni, hogy milyen jók az egyes tagok külön-külön is. Zico rapjei aranyat érnek, nem hiába tartják generációja egyik legjobbjának Koreában. A fiúk ráadásul rettentő tehetségesek és nagyon jól kiegészítik egymást: Taeil például az egyik legjobb vokalista, akit valaha hallottam, elképesztően szól a hangja élőben, B-Bomb és U-Kwon a tánclépések ördögei, P.O mély hangja pedig az összes dalukat egyedivé teszi. A srácok persze szórakoztatóak is, az interjúik mindig pörögnek és nagyon jókat lehet rajtuk nevetni. Szerintem igen üde és nagyon fontos színfoltjai a k-popnak, és talán nem árulok el nagy titkot, hogy a BIGBANG mellett az eddig megismert csapatok közül messze ők a legnagyobb kedvenceim.

Milyen videókat nézünk meg?
A többiek számára összesen öt videót válogattam ki, de így is majd megszakadt a szívem, hogy a Nalinát vagy a Jackpotot ki kellett hagynom a kupacból. Így viszont kilenc áldozatom megismerhette az első nagyobb sikert hozó Nillili Mambot, az elsőre a Block B-től szokatlannak tűnő HERt, valamint a srácok legújabb slágerét, a Toyt. Hogy egy kicsit a szólók és subunitok világába is bevezessem őket, meghallgattuk még a BASTARZ Zero for Conductját és Zico Babylonnal közös dalát, a Boys and Girls-t is. És nem, a végén én sem bírtam ki megjegyzés nélkül.

NILLILI MAMBO


• Nem találom a szavakat.
• Eminem + 1D
• Nagyon gyors vágások, furcsa. A tyúk tetszett
• Kínai piac, álgengszterek, dominó mint kemény játék, pókerszerepben
• Olyan, mintha kifiguráznák saját magukat
• Hát, a dallam meg a sztori egész jól összeillett
• Lendületes zene, sok a random tartalom, de élveztem, tetszett. Ez volt a legjobb.
• Eminem, csak rasztás
• Imádom a random "Look right now"-t. Menő klip, pár sot valahogy a Rekviem egy álomért-ra emlékeztet.

HER


• A strucc nagyon menő. A mosópor reklám elég indokolatlan, de mosolyfakasztó.
• Szürreális.
• Kicsit jobb, mint az előző zene, de egy idő után idegesítő.
• Infantilis, indokolatlan strucc, extravagáns küllem
• Azt hiszik, hogy ők a Backstreet Boys, pedig NEM! Populáris
• Ez káosz. Strucc? Abszolút nem értem a pink hajat, szájat :O
• Nagyon furán indul. Sok az értelmelen anyag.
• Szutyok, de a strucc vicces.
• Nagyon pasztell. Kell egy strucc. Egy TV sitcom főcímdalát idézte nekem. A klip nagyon fancy.

BASTARZ: ZERO FOR CONDUCT


• Nekem ez a sok minta, szín és az öltözék túl sok. Valamint nagyon bizarr a hangulata a klipnek.
•  -
• Változatos, ugyanakkor nekem ez a klip sok(k)
• Amerika-utánzó, androgün szereplők, idegesítő
• Meghökkentő, amerikai rapklipekre hasonlít
• Na, ebben legalább vannak "hölgyek"... De amúgy amikor nem énekelnek, a dallam jó.
• Tiszta gengszter zene, de valahogy nekem nem tud hiteles lenni.
• BSB és Kanye West
• Subunit T-Pain-Dubstep. Cuki az usankájuk :) A nejloncsajok is menők.

ZICO FEAT. BABYLON: BOYS AND GIRLS


• Vannak Koreában férfiak? Nem győzött meg, hogy fiú.
• Slágerszám.
• Kellemes a klip is és a dallam, ének, zene is. Ezt lehet akkor is szívesen hallgatnám, ha nem lenne muszáj.
• Mint egy amerikai sláger.
• Egyáltalán nem tűnik koreainak, elég európai.
• Ez már egészen hasonlít az amerikai remekművekre (I'm a boy?)
• Tiszta Wellhello a klip, értelmetlen zene
• Sean Paul
• Ha ekörül a Csikó csávó körül ilyen csajok mozognak, nagyon tud valamit. Simán elmenne egy amerikai pop-rap nyári slágernek.

TOY


• Ez nagyon nyálas. Mikor táncolnak nem rossz.
• 1D.
• A szomorú rész nem tetszik, de amikor elkezdenek közösen táncolni, onnantól jó.
• Backstreet Boys
• Nagyon alter, ami átvált romantikus nyáladzásba.
• Ez teljesen korrekt. Szerelmes dal, Backstreet Boys 2.0
• Jó a klip történetisége, a tánckoreográfia ütős.
• One Direction -> Backstreet Boys. Epic papírtépés
• Kicsikét szűk a világ nekik. Cinematográfia ötös. Elmegy fiúbandaszámnak. De az a bamba tekintet a szemüvegben frusztrált.

Na de mit gondolok én?
A vélemények olvasása közben többször is mosolyognom kellett, mert amit elterveztem, sikerült elérnem és a jelentős többség beesett a csapdámba (gonosz egy nőszemély vagyok). A Nillili Mambonál abszolút megértem az értetlenkedőket, emlékszem, először én sem értettem, mi ez az egész és rekordgyorsasággal zártam be a videót. Az Eminem hatás is teljesen átjött több embernél is, ekkor még valahol ez is volt a célja a Block B-nek, ahogy a gegszterkedés is a koncepció része volt. A One Direction felemlegetését itt több szempontból is aggályosnak és indokolatlannak érzem, de erre mindjárt kitérek. A Herre nagyjából azok a reakciók érkeztek, amiket vártam, természetes, hogy az ember elsőre sem P.O hülye pink haját, sem Zico drága struccát nem tudja hovatenni, de nem árulok el nagy titkot azzal sem, hogy sok Block B rajongó is ellenségesen méregette eleinte a klipet és a dalt, eléggé elütött az addigi dalaiktól. A Backstreet Boys itt már előkerül, az talán még védhető is, hogy egy-két klipjükben ők is hülyén néztek ki meg furcsa volt a scene, de szerintem sokkal több az olyan BSB videó, amire ez egyáltalán nem jellemző, sőt, nekem a BSB nagyon nem azt jelenti, amit a fiúk itt a Herben csináltak. A Zero For Conduct is nagyjából azt a hatást hozta, amit vártam, tényleg elég sokkoló klippel álltak elő a fiúk, azt viszont kiemelném, hogy bár ez első hallgatásra nem biztos, hogy lejön, de ERRE A SZÁMRA ISTENTELENÜL JÓT LEHET BULIZNI. Sokkal jobbat mint az amerikai slágerek 99%-ra és higgyétek el, tapasztalatból beszélek. A Boys and Girls is abszolút beváltotta a hozzá fűzött reményeket, csak azért válogattam be az öt dal közé, hogy előjöjjön az, hogy "jéé Koreában is gyártanak amerikai slágereket" Nincs itt nagy varázslat. Nade a Toy, nade a Toy. A Toy promója előtt már elmondták Zicoék, hogy egy tőlük eddig szokatlan stílusban dobbantanak majd, és az egész Blooming Period lassabb és melankolikusabb lett. Ennek megfelelően aztán szépen mindenki el is kezdte a fiúkat a Backstreet Boyshoz és a One Directionhöz hasonlítani.

És ne haragudjatok, de itt kellett csak igazán nevetnem. Tök jó lenne, ha elengednénk magunkból azt a kényszert, hogy minden olyan balladát, amit egynél több fiú énekel, egyből Nick Carterékhez vagy Harry Stylesékhoz hasonlítunk. Egyrészt mert már ez a két csapat is rettentően különböző. Ezt azért is merem kijelenteni, mert szerintem a teremben egyedül én hallgattam végig a One Direction összes rohadt létező dalát minimum 10-szer, valamint hallottam mondjuk úgy 10-nél több Backstreet Boys számot. Alapvetően nehéz egyetlen sablont ráhúzni ezekre a fiúkra, de maradjunk annál, hogy a BSB már a kezdetektől fogva vocal groupként próbálta magát eladni, eleinte r&b dalokkal és balladákkal, majd pop-rock alapokon nyugvó slágerekkel, később pedig az electropoppal és újra az r&b-vel. A One Direction pedig... ha kicsit átugorjuk azt a téves prekoncepciót, hogy minden daluk ugyanolyan, akkor is láthatóan a skandináv popzenén alapszik, a skandipop és a pop-rock-dance mezején maradva játszák a biztonsági zenéjüket, ezek alól egy-két kivétel akad, próbálkoztak már pop-punkkal, balladákkal és kacsintgattak az indie felé is, de nagyjából ennyi. Ráadásul a One Direction kifejezetten hangsúlyt fektet arra, hogy NEM TÁNCOLNAK, és a BSB koreói is eléggé a minimumra vannak szorítva, semmiképp sem érnek a közelébe még az NSYNC-nek sem, nemhogy a kifejezetten erre tréningelt k-pop csapatoknak. És ha már NSYNC... A velük való hasonlítgatás több szempontból is érthetőbb lenne, mint az előző kettő, Justin Timberlake-ék ugyanis tényleg sokat alapoztak a táncokra és sokkal inkább nyitottak a hip-hop felé, mint a 1D és a BSB.

Kicsit elszaladt velem a ló, de a lényeg, hogy a Toy szerintem sem a One Directionhöz, sem a Backstreet Boyshoz nem igazán hasonlítható, és nemcsak azért, mert Zico és Kyung rappelnek a dal jelentős részében. A Toy, mint dal és mint videó is sokkal kísérletezőbb és edgy-bb (nem tudom, ezt hogy lehetne szépen magyarosítani), mint a nyugati példák. Azt meg majd megnézem, hogy a One Direction mikor fog két lépésnél többet megtenni, mint koreográfia. Magyarul: ismét bebizonyosodott, hogy ha az ember fia meglát egy fiúkból álló csapatot lassabb dalt énekelni, első reflexből rávágja a BSB és a 1D sablonjait, ezzel minden esélytől megfosztva magát, hogy a "nyálas" jelzőnél többet tudjon mondani. Érdemes ezeket a prekoncepciókat magunk mögött hagyni, főleg akkor, ha egyébként sem a One Direction, sem a Backstreet Boys munkásságát nem ismerjük rendesen.